immunrendszer
Az élő szervezet védekező mechanizmusa, valamint a fertőzések elleni védekezésében részt vevő sejtjeinek, szöveteinek és szerveinek együttese.
implikatúra
Olyan jelentéstartalom, amely szó szerint nincs benne a megnyilatkozásban, de kikövetkeztethető belőle a szó szerinti jelentésre alapozva, a kontextus figyelembe vételével, a társalgók közös háttérfeltevései alapján és a társalgás elveit belekalkulálva.
kanópuszedény
Ókori egyiptomi temetkezéseknél használatos edény melyben az elhunyt belső szerveit tartották.
manír
jellegzetes, egyéni modor, szokás; magaviselet, magatartás; valamely művész műveinek, illetve egy műfajnak sajátossá vált vonásai; különösség, furcsaság.
repertoár
Műsor; egy színház műsoron tartott darabjainak összessége; egy előadó műveinek felsorolása.